Spiegel-kantin

A hamburgi Museum für Kunst und Gewerbe kiállításának 2012 óta része a hamburgi székhelyű Spiegel magazin szerkesztőségi kantinjának 1969-ben Verner Panton dán belsőépítész tervei alapján készült berendezése. A berendezést 1998-ban gondos munkával felújították. Még eredeti helyén 2008-ben műemléki védettséget kapott, majd amikor a székház felújítása került napirendre, az egyeztetések alapján a múzeumban való áttelepítésről döntöttek. A kantinnal egyszerre készült, szintén Panton által tervezett snack bárt ugyanekkor a szerkesztőség magával vitte, áttelepítette az ekkor épült új székházba.

Érdekesség, hogy alaposabb, közelebbi információk nélkül a múzeum először műanyagrestaurálási feladatokra számított, azonban meglepetésre kiderült, hogy a berendezés műanyagot szinte egyáltalán nem tartalmaz, hanem zománcozott fémből készült.

Miért éppen ez a ház?

Több építész és nem építész barátomtól szinte szó szerint ugyanezt a kérdést kaptam, amikor szóba került a Szentháromság téri egykori Diplomata-ház, melyért többedmagammal – végül sikertelen – erőfeszítéseket tettünk.

A Huszonkettesek építészcsoporttal sokan, sokszor és sokféleképpen beszéltünk és írtunk erről, de a távolabb álló szemlélőknek úgy látszik, ez a legfőbb kérdés volt és maradt a középpontban, és úgy tűnik, ez áll több, szakemberek által írt véleménycikk középpontjában. 

A kérdés elsősorban úgy értendő: Ez a ház különleges adottságai által a környezete vagy a kortársai fölé volt emelhető? Ez volt a legértékesebb épület azok közül, amelyek mostanában pusztultak el? Ezért próbálom a következőkben ezt külön, célzottan megvilágítani. 

A Szentháromság téri volt Diplomata-ház 2021. decemberében (a szerző felvétele)

A válasz rövid és legalábbis számunkra egyszerű: Azért, mert ezt fenyegette műemléki területen értelmetlen, barbár pusztítás. Értelmetlen és barbár azáltal, hogy az építtető, és az intézmények, állami szereplők eljárása durván, drasztikusan szembement a hely, a környezet műemléki védettségével, a műemléki védelem legalapvetőbb elveivel és szempontjaival. Azért szerettük volna megvédeni, mert véleményünk szerint ezzel az eljárással az építészeti környezetről, a közterekről való nyilvános párbeszéd alapértékei sérültek súlyosan. Azonban, amint azt később bemutatom, az egyedi eljárás a problémának csak tünete, csupán kiélezetten világított rá arra, hogyan változtak meg – silányultak le – a közelmúltban hazánkban drasztikusan a védett városképre, városrészekre vonatkozó döntések keretei.

Az egyedi műemléki védési folyamat kezdeményezése részünkről egy olyan lépés volt, mely által ezzel az eljárással szemben az értelmes nyilvános párbeszédre kívántunk – a törvény által kifejezetten előírt – utolsó törvényes lehetőséget megteremteni.

A budai Vár és a Várnegyed az ország egyik – hanem a – legbecsesebb történelmi városnegyede, amely az ország szinte minden fontos korszakának nyomait, emlékeit hordozza magában: föld alatti és föld feletti, látható, vagy csak részben megőrződött, átépített vagy még fel sem tárt falait, házait, templomait. Ilyen múltja, helyzete miatt lett a Várnegyed egésze műemléki jelentőségű terület. Mint ilyen fontos közös emlék esetén a legeslegminimum az, hogy a változások kapcsán

– a különböző vélemények megfelelő mederben, nyilvánosan, mindenki számára hozzáférhető módon elhangozzanak

– ezek nyomán mindenki számára ismert, megismerhető szempontok alapján és keretek között kerüljön sor döntéshozatalra

– ez a folyamat mind a kortársak, mind az utókor számára teljesen nyilvános, hozzáférhető, feddhetetlen módon legyen dokumentálva.

Ez az ügy nem a vélemények minőségéről, és nem is egy esetleg félrement döntésről szól. A résztvevők, a hozzászólók lehetnek adott esetben lusták, tudatlanok, az érintettek érdektelenek, és egy döntéshez is férhet kritika.

Az azonban alapvető lenne, hogy egy műemléki jelentőségű terület, műemlékállomány egészére koherens, egységes szakmai szempontrendszer, azonos szakértelem, kompetencia alapján lefolytatott döntéshozatali eljárás vonatkozzon.

Rendeletmódosítások sorával 2020-21 folyamán a törvényhozók lépésről lépésre konkrétan a műemléki jelentőségű területekre vonatkozóan kizárták az ügyekből a helyi, választott települési önkormányzatot, annak főépítészét, illetve végül a tervtanácsok tagjait, így kamarai, testületi küldötteket – mindezek a szereplők az érintett szakmák és a társadalom mérvadó, fontos szeletei, csoportjai felé rendelkeznek felelősséggel, képviselik őket kölcsönös tájékoztatáson alapulva.

Az indoklás minden esetben a döntéshozatal magasabb, specializáltabb szintre emelése volt: önkormányzat helyett a kormányhivatal, tervtanács helyett az örökségvédelmi ügyintéző, örökségvédelmi osztály helyett kiemelt ügyek osztálya – valójában azonban ez szakmaiság és a nyilvánosság szempontjából is egyre és egyre szűkebb és silányabb körbe vezetett.

Így állt elő az a helyzet, hogy az eljáró hatóság kizárólag két szakvéleményre alapozva hozta meg az épületre vonatkozó határozatát 2021. december 30-án (a dátumból ítélve bizonyára szellemileg frissen, és a hivatali szervezet szakértőivel naprakész kapcsolatban):

1. a bontást kérelmező tulajdonos által megbízott, általa fizetett szakember véleményét

2. a miniszter (hivatalának) szakvéleményét – ennek nyilvánosságra hozatalát a minisztérium utóbb megtagadta.

Az utóbbi miniszteri vélemény rövid konklúziója ugyan ismert, azonban a vélemény egészét, így megalapozását és módszereit furcsa módon titkosnak nyilvánították. – Nehezen védhető helyzet: Vajon milyen, a közös örökségre vonatkozó, közérdekű vélemény az, amelyet a nyilvánosság, a közvélemény elől el kell titkolni?

A tulajdonos által felkért szakember feltűnő módon nem tudott sem építészeti, sem egyéb komolyan vehető érvet felhozni az épület ellen: egyedül az épület nyílászáróinak állapotával és a földszint köztér felőli térkapcsolatainak jellegével érvelt – építészeti eszközökkel éppen ezeken lehet legegyszerűbben változtatni, ez azonban fel sem merült benne. A miniszter véleményével az a probléma, hogy míg felelőssége sokkal nagyobb, a módszereit, a vélemény hátterét titkolja. E komoly szakmai fenntartásokon túl nem e szereplők megkérdezésével, bevonásával van elsősorban hiba, hanem azzal, hogy a közérdeket képviselő hatóság más véleményeket nem hallgatott meg, nem vett figyelembe, és ezt a működési rendje lehetővé is tette.

Újra és újra el kell ismételni 2012 óta, hogy az eddigi legjobb megoldás a műemléki – egyedi és területi – értékek védelmére egy olyan intézmény, amely egységes szakmai elvek szerint, magas szakmai felkészültséggel dolgozik kormányoktól függetlenül, szakmai testületeinek működési, döntési eljárásai, kritériumai nyilvánosak és világosak, nagy tudással és tapasztalattal bíró tisztviselői mindenekelőtt a szakmai alapelvek egységes, következetes betartásáért tartoznak felelősséggel, politikai változásoktól függetlenül. Ilyen intézmény működik minden más fontos európai és Európán kívüli országban, és bár semmilyen emberi intézmény nem tökéletes, jobbat még nem találtak ki.

A budai Szentháromság téren 2022 elején elbontott ház sorsa tehát számomra mindenekelőtt annak sajnálatos tanújele, hogy ma a hazai műemléki jelentőségű területekre vonatkozó döntések kereteiben már hiányoznak az egységes, jó minőségű, átlátható intézményes működés adottságai.

Sály-Latorvár felmérése

 

A műemlékek körének egy sajátos szegmensét alkotják azok a romok, amelyek településektől távol, természeti környezetben állnak, és pusztulásuk évszázadok óta tart. Jellemzően ezek messze nem olyan érdektelen épületek, mint amilyen kevés figyelem jut rájuk. Amikor középkori építészetünk nagy fokú eltűnését konstatáljuk, hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni, milyen hatalmas és értékes hagyatékot jelentenek a fennmaradt romok, amelyek körültekintő gondozás és kutatás esetén az ismeretek nehezen kimeríthető tárházai.

Emellett a romok a helyszínen az épület egykori térélményéből is rendkívül sokat őriznek, és tudnak közvetíteni ma is.

A Sály melletti Latorvár egy kis méretű Árpád-kori vár a Bükkben, melynek egyetlen kisebb falmaradványa áll, egy íves épület- vagy toronyrészlet. Írott forrás nem ismert róla, Parádi Nándor 1982-ben végzett ásatásán az álló falrésztől délkelet felé tárt fel egy falszakaszt, végén sarokkal, ebből arra következtetett, hogy a várat egy kör alakú torony, és ehhez csatlakozó udvar vagy épület alkotta, az egészet a hegy platója felől árok övezte.

A várromon a Bükki Nemzeti Park megbízásából a miskolci Herman Ottó Múzeum konzerválási munkát végzett, ehhez kapcsolódóan szükség volt a falmaradvány dokumentálására. A romok kiegészítésekor, konzerválásakor nagyon fontos egyrészt a meglevő állapot dokumentálása, másrészt a megfigyelhető szerkezet részletek, jellemzők figyelembe vétele és tiszteletben tartása a régi és az új falazatrészek csatlakozásánál. Ezért a romkonzerválás nem nélkülözheti az alapos, figyelmes kutatói és tervezői munkát. Egy történeti értékeket hordozó rom csak így őrizheti meg felismerhető, értelmezhető eredeti részleteit.

A falmaradvány nyugati (külső) oldala
1- falegyenek; 2 - nyíláskáva

Ilyen részlet, jellemzők elsősorban a kőanyag, a kövek formája, mérete és rakásmódja, és a falban kialakított falegyenek – a falazatot tagoló szintek, melyek törtkő falak esetén építési munkafázisokat, a fal építésmódjával összefüggő szakaszokat jeleznek. Másodsorban szerkezeti részletek: nyílások, födémhelyek, építési állványzat helyeit is őrizik a falak, amelyeknek esetenként csak alaposabb vizsgálattal észrevehető kisebb részletei maradnak meg, és jellegükre utaló formai jellemzők is sokszor csak körültekintő vizsgálattal észlelhetők. Ezekre tekintettel kell lenni a konzerválással szükségszerűen együtt járó kisebb-nagyobb kiegészítések során. A meglevő falrakásmódnak, falegyeneknek meg kell jelenni az új falazatrészekben, és az egyes szerkezeti részleteket felismerhetően, és értelmezhetően, minél jobban láthatóan kell megőrizni.

A keleti (belső) oldal
1- falegyenek; 2 - nyíláskáva

Latorvár kis falcsonkján a belső falsík szinte teljesen elpusztult, a külső nagyrészt ép. Itt igen eltér kiosztásban négy falegyent figyelhetünk meg. A fal déli szélén egyértelműen egy nyíláskáva látható, körülbelül 1 m magasságú szakaszon. Ennek megfigyelése újdonság volt, amiről az eddigi kutatások során nem figyeltek fel. A dokumentálást digitális mérőállomással bemért matricákkal azonosított pontokra külön szoftverrel torzításmentessé tett és illesztett fényképekkel végeztük. Az illesztés a technika adottságai miatt a falsíkokra korlátozódott, ezért a falmagoknak nagyrészt csak a kontúrja jelenik meg, szintén háromdimenziós mért pontok alapján.

Ez a fajta értelmező, elemző felmérési dokumentáció még kevés hazai pusztuló rom esetén készült el, és romkonzerválások, beavakozások esetén is nem egyszer sajnálatosan elmarad, illetve csak felületes rajzi dokumentáció készül, érdemi építéstörténeti elemzés nélkül. Már csak a jelentős technikai fejlődés eredményeit figyelembe véve is a romok korszerű dokumentálásának és állagmegóvásának programszintű elvégzése az építészettörténeti kutatás és műemlékvédelem kiemelkedően fontos feladata lenne.

Épített örökség Ercsiben

   Édes Ferim! - írnám, ha Rómer Flóris volnék, ő ugyanis így kezdte, barátjához, pap kollégájához, Ebenhöch Ferenc koroncói plébánoshoz írt "szünnapi" levelekként megformázva, bejegyzéseit, fejezeteit tanulmányútjáról az 1860-ban megjelent, a Bakonyt és környékét bemutató könyvében. Bár nem vagyok Rómer Flóris, de mégis: Nem egyszer rendkívül szoros hasonlóságot érzékelek az ő utazásaival, az ő korával, amikor elfelejtett, elhanyagolt műemlékekről, azok felfedezéséről, bejárásáról írok, és arra hivatott nemzeti intézmény híján (a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága majd csak 1872-ben alakult meg) az olvasók, illetve felvilágosult mecénésok figyemébe és védelmébe ajánlom őket. 

   Így tehát: Kedves Olvasó! Néhány éve topográfiai jellegű munka kapcsán jártam be Ercsit, és ennek felfedezéseit szeretném megosztani azokkal, akik esetleg még nem jutottak el oda.

A téma apropója, hogy a településen olyan értékek vannak, amik feltétlenül nagyobb figyelmet érdemelnének – remélhetőleg ez a nagyobb figyelem még addig megérkezhet, amíg a kisebb (és nagyobb, pusztuló) értékekből is marad még látnivaló.

A külterületén áthasító régi 6-os út aligha teszi emlékezetessé az erre elhaladóknak, holott a még korábbi, régi főút, ma is Ercsi főutcája, ami itt ma is végig kiskockakővel (!) van burkolva, az Érd-Battai-fennsík kikerülése után éppen itt ment le újra a Duna-partra a település központján keresztül a nagyszerű barokk kegytemplom, az Eötvös-kúria, és a – ma romokban álló – kastély mellett elhaladva.

Történetére, mint minden alföldi településünkére a török kor alaposan rányomta a bélyegét.

A Duna egy kisebb szigetén (ma a Szentendrei-szigeten) állt középkori kolostor helyét csak nemrég azonosították, gazdag kőfaragványanyaga pedig nem sokkal korábban, váratlanul vált ismertté - az azóta megszűnt örökségvédelmi hivatal munkatársai által, az intézmény azóta megszűnt tájékoztatójában - a szigetújfalui templom falaiban. A kolostor a középkorban búcsújáróhely volt, szerepét a 18. században épített barokk kegytemplom vette át, amely művészeti értéke miatt is megéri a látogatást.

A török kori palánkvár helye azonosítatlan, de a későbbi kastély helyén, a Duna-parton lehetett. A kastélyból ma romfalak állnak, bozóttal benőve, a kastély hatalmas pincéjébe szintén beléphetünk a bozóton és szeméten keresztül leereszkedve. 

A település neves lakója, birtokosa Eötvös József volt kúriája emlékmúzeum, a településtől néhány kilométerre északra, a magaspart tetején álló, különleges elhelyezkedésű sírkápolnáját a közelmúltban állították helyre (Eötvös József újratemetése éppen a közelmúltban került újra napirendre).

Az európai kulturális örökség fogalmát, ahogy azt, e sorok szerzője által magyarra fordított  kiadvány is megközelíti többek között egy sor jó példán keresztül (ld. a 17. oldaltól), és az EU ezzel kapcsolatos elveit és diskurzusát lehet, és idehaza szokás is lebecsülni, mégis: aktuális és érvényes igazságokat hordoznak. Ezeknek a kihasználatlan, de helyi, sőt regionális szinten kiemelkedő építészeti emlékeknek a valódi értékükön való megőrzése egyedül a megismeréssel, a kutatással, múltjuk feltárásával és megismertetésével kezdődhet. Először is szükséges a kolostor, ismeretlen palánkvár, a kastély régészeti kutatása, a kastély meglevő részeinek kutatása és felmérése. Meg kellene kezdeni az üresen álló, elhanyagolt műemlékek, például a magtár, cukorgyár, kastély kulturális hasznosítását az ütemezett kutatási, állagvédelmi munkák elvégzésével párhuzamosan. Így rendszeresen, a Műemléki Világnapon és a Kulturális Örökség Napjain vezetéseket, bejárásokat szervezni, értékeiket megmutatni és értelmezni. Ezáltal a lakók és látogatók is felfedezhetik és jobban értékelhetik az örökségüket, nagyobb eséllyel bukkannak fel olyan érdeklődők, hasznosítási szándékok, amelyek tekintettel vannak az épületeknek a hely, a helyi lakosok számára hordozott valódi értékeire, múltjára, és kialakulhat helyben is egyfajta elvárás, hogy az értékeket egy lehetséges vevő, befektető méltó, értő módon, a közjót figyelembe véve hasznosítsa.

A bezárt cukorgyár egyik üresen álló épülete

Kőkeretes présházablak, benne "hozzá illő" műanyag nyílászáróval

A település egyik legnagyszerűbb tájképi látványa a kegytemplom a Duna partjáról nézve

A kastély főépületének még álló, bozóttal benőtt romfala, az egyik kőkeretes ablakkal. A képet Darvas-Tanács Erik ercsi református lelkész barátom készítette, akivel együtt jártuk a települést

A kastély a főutca mellett, a kúria-múzeummal szemközt még álló tiszttartói szárnya

A településtől távolabb, a Duna magaspartján álló, nemrég felújított Eötvös-sírkápolna

A 6-os út mellett elterülő, a rendszerváltás után bezárt laktanya nagy területe szintén üres, és hasznosításra vár

Árpád-kori templomfalak megrajzolása Kisszékelyen

 Az elmúlt két kutatási szezonban, 2019-2020-ban dokumentáltam először egy épületfeltárást nagyrészt digitális fotogrammetriával, erről írok ebben a bejegyzésben. Ha a lézerszkenner, amiről legutóbbi írtam, csodálatosan informatív a geometriára nézve, a digitális háromdimenziós fotogrammetria viszonylag új – az utóbbi öt-hat évben széles körben elérhetővé vált – módszerével lenyűgöző kicsinyített másolatokat kaphatunk bármilyen tárgyról, helyszínről, amit kellően körbe tudunk fotózni. A régészeti feltárás nagyrészt egy kézműves munka, amit a kutató jelenléte, személyes közreműködésre, megértés és értelmezés kísér végig. A feltárásról készült rajzzal ezt a megértést és értelmezést is ábrázoljuk, dokumentáljuk.

A fotóval való dokumentálásról még egy teljesen kívülálló is sejtheti, hogy olyan valaki, aki nem volt a helyszínen, és nem vett részt személyesen a feltárás folyamatában, kevésbé tudja azonosítani, hogy mi van a képen, mint aki ott volt. Ezért a fotogrammetria és a szkennelés, bármennyire vonzó, magunkkal vihető másolatot adnak egy helyszínről, a jelenlétet, megfigyelést és tisztítást, értelmező munkát sehogyan sem pótolják. Az objektumok mibenlétét, térbeli, kronológiai összefüggéseit az ásatást végző, vezető régész kell, hogy megállapítsa.

 A régészetben mindig különösen érdekelt a rajzi ábrázolás. Tevékenynek mondható évfolyamunkban már az egyetemi években szerettem ezeket a feladatot ellátni az ásatásokat szervező és vezető barátaim mellett (Regöly-Somoly, Csíkszentkirály, és a többi). Ez azóta is folytatódott, és ezúttal Kisszékelyen, a falu 19. századig fennállt Árpád-kori kis templomának K. Németh András és Varga Máté által vezetett feltárásán működhettem közre. A templomásatás értékelése elsősorban az ő feladatuk, amit a Várak, kastélyok, templomok magazin 2019-es évkönyvében, és több más helyen már megtettek. Épületkutatói szemmel – bár ez inkább csak benyomásnak nevezhető – annyit emelnék ki, hogy az alapfalak kivitelezésének minősége, a kitűzés pontossága talán az épület teljesen elpusztult felmenő részeinek minőségére, színvonalára is enged következtetni.

Kisszékely a Tolnai-hegyhát nagyrészt ma is tölgyerdőkkel borított dombságának egyik rejtett, elbűvölő kis faluja. A környék természeti értékeit a Négyszögletű kerek erdő tanösvénnyel fedezhetjük fel, a nevet Lázár Ervin meséje ihlette, aki a szomszédos Alsórácegrespusztán nőtt fel, és idős korában sok időt töltött Kisszékelyi házában. Ha létezik a valóságban a mesebeli erdő, akkor biztos, hogy a kisszékelyi erdő az.

A falu szélén, az erdő alján a patkóíves szentélyzáródású kis Árpád-kori templom teljes egészében téglából épülhetett, a terepszint alatt a felmenő falaiból a hajó déli oldalán maradt meg egy hosszabb, és az sekrestye északi oldalán egy rövidebb szakasz, a többi helyen a kiszedett alapfalak árkai jöttek elő nagyon szépen András és Máté felügyelete alatt, és egy jelentős részlet maradt meg még a szentélyalapozás északi részéből. A hajó alapfalai a templomocska kis méretéhez képest kifejezetten masszívak, 1,3-1,5 méter vastagok voltak, ami az épület tekintélyes magasságával függhet össze, és ehhez kapcsolódó gondos, körültekintő kivitelezésre utalhat.

A fotogrammetriával végzett dokumentáció hagyományos, és „hagyományos” eljárásokra támaszkodott. A helyszín közös, alapos végignézése nyomán készítettem egy viszonylag részletes áttekintő értelmezést nem léptékhelyes helyszíni manuálé formájában, ezután Pekli Szabolcs geodétával geodéziai GPS műszerrel végigmértük az alaprajz, a felszínek, metszetek fontosabb pontjait (összesen 185 pontot). A bemért pontokat //pontszámukkal együtt// ceruzával jelöltem az alaprajzi vázlatomon, hogy tudjam utólag, mit mértünk.

Helyszíni szabad kézi vázlatrajz

A digitális fotogrammetria alkalmazásával ebből a profi és ingyenes kiadványból ismerkedtem meg alaposabban, amit mindenkinek tudok ajánlani. Ebből részletesen megtudható többek között, hogyan, milyen beállításokkal fotózzunk, mi mindenre figyeljünk oda. Ez a felhasználóbarát angol kiadvány sokban hozzájárult, hogy nagyon megkedveltem ezt a módszert: számomra önmagában egy kézzelfogható varázslat a képpontpárosításból felszerkesztett, bámulatosan pontos és részletes modell, amit megszakítatlanul a felületek valódi fotó minőségű képe fed. Kétségtelenül egy álom válik valóra ezzel mindenkinek, aki tárgyak, helyek dokumentálásával foglalkozik.

A modell részlete - fotótextúra a modell hálófelületének kiemelésével

A felszín textúrázatlan modelljének nézete (a szentély felől nézve)

A digitális fotogrammetria valamennyi párosítható pixelt térben felszerkeszt, így rendkívül részletes modellt hoz létre

Napközben felhőtlen napsütés volt, ezért este és korán reggel kellett fotózni, hogy a zavaró árnyékokat elkerüljük.

A feldolgozást az előfizetéses (megfizethető), felhő alapú Autodesk Recap Photo programmal végeztem, a felülnézeti ortofotókat AutoCAD programban a mért pontállományhoz illesztettem, és erre ugyanott rávezettem a helyszíni vázlat felhasználásával a rajzi értelmezést, érintőképernyős rajztáblával.

A templom további építészeti értelmezésével, elemzésével a feltáró régészekkel közösen szeretnénk a közeljövőben előállni.

A Négyszögletű kerek erdő négyszögletű-kerek templomáról nálunk többet már csak az erdő mesebeli lakói mondhatnak.

Felmérés Somkeréken

Nemrégiben kollégámmal, Fülöpp Róberttel elkészítettük a somkeréki templom építészeti felmérését, itt ennek néhány tapasztalatáról számolok be.

Somkerék az erdélyi Mezőség északi szélén, a Sajó völgyében fekszik, itt halad a Szamos völgyéből Beszterce felé vezető főút, és a Szeretfalván és Dédán keresztül Székelyföldre is vezető vasút. 

A Mezőség Erdély számomra különösen szép tája: kopasz, de zöldellő, kevés erdővel tarkított, juhnyájakkal legeltetett, néhol már inkább hegy méretű dombok végtelenbe vesző láncolata, mely időtlen nyugalmával, hangulatával olyan, mintha Anatóliától vagy Mezopotámiától nyúlna egészen idáig. 

Mezőségi táj

Somkeréken áll a környék legnagyobb, legjelentősebb középkori temploma, amely jellegzetesen megjegyezhető a nyugati homlokzat déli oldalához épült hatalmas, faerkélyes sisakú tornyáról, illetve szélesen kiugró fakonzolos ereszéről, talán inspirálhatta Kós Károlyt is aszimmetrikus főhomlokzatú, egytornyos templomainak tervezésekor. 

A nyugati homlokzat

Építését Entz Géza Somkeréki László 1400 körüli építkezéséhez köti, a 16. század elején Erdélyi Márton végezhetett átalakításokat, amelyekre a diadalív feletti felirat is utal. A boltozatok 1661-ben elpusztultak, ekkor síkmennyezetesként állították helyre, majd újraboltozására 1760 körül került sor a középkori konzolokra támasztva, de bordák nélkül, fiókos dongaboltozattal.

A középkori gyámkövekre támaszkodó mai - újkorban épült - szentélyboltozat

 A mostani jellegzetes, fakonzolos, széles eresz az újjáépítés eredménye, a középkorban valószínűleg nem ilyen volt.

A helyszínen lézerszkennerrel készült pontfelhőből utólag készültek el a rajzok. A rendkívül pontos felmérés leghatásosabb eredményei a metszetek, amelyek az épület egészen különleges, korábban sosem látott térbeli összefüggéseit tárják fel megdöbbentő részletességgel és hűséggel. Ilyen volt itt a hatalmas torony metszete, a belsejében a középkori technikával készült masszív tölgyfa ácsolattal.

A helyszíni felmérés és az illesztés Fülöpp Robi alaposságát dícséri.

A torony metszete pontfelhőként (részlet)

A padlástérben megfigyelhető volt, hogy a falkoronák kiegyenlítéséhez a fafödém építésekor a leomlott boltozat köveit, bordáit használták fel, így például egy zárókő is felfedezhető volt.

A korábbi síkmennyezethez készült vakolt felület, felette a gótikus boltozat falazókőként beépített záróköve vagy bordacsomópontja - az újkori boltozat felett a padlástérben

A nyugati, festett fa karzat oszlopa alatt talapzatként beépítve egy másodlagosan felhasznált középkori kőfaragvány, talán egy kisebb méretű, késő gótikus oszlopfő található, ennek oldalait óvatosan kiszabadítottuk a ráfedő és részben eltakaró, 1980-ban készült cementpadló fogságából.

A cementpadlóból kiszabadított középkori kőfaragvány

Egy különleges felfedezés volt az a tölgyfa törzsből kifaragott, kő konzolokon álló középkori, vagy legalábbis középkori előzmény nyomán készült, hatalmas tölgyfa vízkivezető csatorna, amely a torony és az egykor neki futó tetősík találkozásánál gyűjtötte össze vezettek ki a csapadékvizet, de az átépítés nyomán már a padlástérbe került.

Üresen álló kúria Sajóudvarhelyen

Somkerék szomszédosa dél felől Sajóudvarhely, ahol különleges román kori kőfaragványairól ismert templom áll, ennek megtekintésére sikerült időt szakítani. A falu központjában megdöbbentő látvány egy elhagyott, lelakott és lelakatolt, üresen álló kúria.

A Somkeréken töltött munkanapjainkat különösen jó és maradandó élménnyé tette Felszegi Imre lelkipásztor és családja kedves vendégszeretete, és munkánk iránti őszinte érdeklődése.

A felmérést a Teleki László Alapítvány számára, a Rómer Flóris Terv keretében készítettük.

Ezzel az írással egy új sorozatot szeretnék indítani, amelyben terveim szerint körülbelül kéthetente egy-egy olyan, figyelemre méltó épületkutatási helyszínt mutatok be vázlatosan, az érdekességekre koncentrálva, amelyekkel mostanában, vagy a közelmúltban foglalkozhattam.

El lehet bontani egy védett épület felét?

El lehet bontani egy védett épület felét?

Elegendő–e ez ehhez az építtető által felkért szakértő véleménye, és formai előírásokat ellenőrző hivatal pecsétje?

E kérdések megválaszolásához kicsit távolabbról kell indulni a jelen helyzetben, amikor Magyarországon – 2012 óta – nem működik önálló szakmai súllyal rendelkező műemlékvédelmi-örökségvédelmi állami szerv, és nem folyik módszeres tájékoztatás, kommunikáció az állampolgárok felé a műemlékvédelem céljáról, működéséről, eszközeiről.

Ebben a helyzetben sokkal nehezebb dolga van annak, aki közérthető módon szeretne a műemléki értékek mibenlétéről beszélni, mellettük érvelni, hiányzik ugyanis mindenki számára jól megközelíthető bármiféle tudásbázis, ahol az alkalmazás módszerei és konkrét példái láthatók lennének.

A legfontosabb talán az a nemzetközi szakmai konszenzus, hogy a műemléki érték nem csak anyagi természetű, ezért nem bontható szét tisztán külön elemekre. A műemléki érték meghatározása, alátámasztó indoklása minden esetben leíró szöveg, amely az egyes elemek megnevezése mellett azok összefüggésrendszerét és történeti hátterét is képes megfogalmazni. Az védettséget alátámasztó indoklás szakmai konszenzuson alapul, több szakmailag kompetens résztvevő, illetve munkacsoport fogadhatja el, érvénye természetesen nem korlátlan, és nem lehet teljesen objektív, az egységes szempont– és eljárásrendszer, a közzététel azonban a nyilvánosság és szakmai közvélemény valamiféle kontrollját jelenti.

Magyarországon éppen jelenleg van tervezeti fázisban – csekély szakmai előkészítéssel – egy próbálkozás a műemléki értékek tételes alkotórészekre bontására, ez azonban ellentmond a nemzetközi gyakorlatnak, és csak tárgyi „nevesített” összetevők felvétele esetén biztosan nem tudja teljesíteni a védelem megalapozásának funkcióját. Egy épület története, történetisége, és ezáltal műemléki értéke olyan, mint egy szöveg, amelynek nem csak egyes szavait, hanem értelmét is kell nézni.

Az épület nem csak fal, lépcső, padló, tégla, stukkó, hanem tanúja, emléke mindannak, ami ott történt, ahogyan történt, mindazoknak, akik építették, akik benne és körülötte éltek és dolgoztak.

Az emlékezet, az emlékekhez való kapcsolódás emberi alapszükséglet, az ehhez való jog alapjog.[1] A műemlékvédelem ezt, az emlékekhez, emlékezéshez való jogot védi, érvényesülése hazánkban ma a jogállamiság, a kormányzattal szembeni ellensúlyok általános helyzetébe illeszkedik.

Ahol a jog ereje védi egy épület integritását, ott a védelmet megalapozó „történet” az a jogi normaszöveg, ami, akár a törvények, nem bontható szét szavakra, és alkalmazására olyan, arra hivatott szakmai fórum képes, amely a szöveg szellemét, értelmét tudja figyelembe venni, és annak megfelelően dönteni. Ez a döntés természetesen – ahogyan a védelem, az értékek meghatározása sem – sosem lehet tökéletesen objektív, de lehetőség szerint kellően szabályozott és átlátható ahhoz, hogy minél inkább egységes, következetes, világos szemlélettel történjen.

A műemlékvédelmet érintő, 2011-től fokozatosan bevezetett változtatások – ennek során egy döntő állomás volt a Borkai Zsolt győri, Habis László egri és Michl József tatai polgármesterek beterjesztése alapján elfogadott, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt megszüntető 2012-es törvénymódosítás – lényege az, hogy a törvényalkotó az értékekre vonatkozó vizsgálatot és szakmai állásfoglalást a beruházó, építtető által megbízott szakértő hatáskörébe delegálta, leépítette a központi szakmai ellenőrző-tanácsadó szerv kompetenciáit, és az alsóbb hatóságokkal való szervezeti kapcsolatát. Ilyen módon az építtető megbízásából, egyetlen szakmai szereplő által készített szakvélemény határozza meg a műemléki értéket, és a hatóság már lényegében csak a dokumentációs formai kritériumok teljesülését ellenőrzi.

A döntés háttere nem átlátható, a közérdek igen korlátozottan tud érvényesülni, az értékek megtartásának mértéke, kezelésének módja a szakértő belátásának függvénye.

Visszatérve a kiinduló kérdéshez: műemlék épület részeit, összetevőit indokolt esetben szabad bontani, cserélni, és természetesen akár lehet egy – elkülönülő – teljes épületrész értéke olyannyira mellékes, hogy az dokumentálás után a védett egész jelentős sérelme nélkül elbontható. Ha állapotuk erősen leromlik, és fenntarthatatlannak ítélik őket, sajnos más országokban is bontanak le védett épületeket.[2]

Ahol egy beavatkozás meghatározó épületszerkezet nagy mérvű megbontásával jár, ott biztosan az épület jelentős műemléki értéke pusztul el.

A Földművelésügyi Minisztérium épületének átalakítására vonatkozó tervek a közelmúltban a sajtóból váltak ismertté.[3] Az építtető interjúban előadott érveléséből[4] egyértelműen kitűnik az, hogy a döntés egyáltalán nem független a Minisztérium épülete alá tervezett – funkcionálisan erősen vitatható, és nagyrészt a környező épületeket kiszolgáló – mélygarázstól. Az épületet elvágó éles, drasztikus váltás egyértelműen jelzi, hogy logikáját egészében és meghatározó módon a mélygarázs, és nem a meglevő épület kialakult használata diktálja. Az idegen új funkció belekényszerítése járna az épület bontásával, így a beavatkozás a műemlékvédelmi jog és logika szempontjából elhibázott.

Mindennek az eljárások során, nyilvánosan kellene felvetődnie.

A műemléki érték csak a közösség érdeke felől érthető meg, ahhoz szorosan kapcsolódik, és védelmét csak átlátható, közösségi szemléletű, a közösség, nyilvánosság felé nyitott eljárások, intézmények biztosíthatják.

 

Rácz Miklós

PhD, régész, építészmérnök

műemlékvédelmi szakértő

---

[1] Georg Mörsch: Wozu Denkmale? Über Vertrautheit, Fremdheit, Identität. In: Marion Wohlleben (hrsg.): Fremd, vertraut oder anders? Beiträge zu einem denkmaltheoretischen Diskurs. Berlin, 2009. 185–192. 186.; Martin – Krautzberger (hrsg.): Handbuch Denkmalschutz und Denkmalpflege. 4. Auflage. München 2017. 126.

[2] Christoph Dieckmann: Abbau Ost. Die Zeit, 2017. jan. 5.

[3] Zsuppán András: Megtudtuk: félig lebontják a Kossuth tér legrégebbi palotáját. Válasz Online 2020. dec. 2.

[4] Műemlékrombolás a Kossuth téren? Mélygarázs miatt bontanák le a műemléki védettségű Agrárminisztérium épületének egy részét. Partizán TV, 2020. dec. 3.