Több építész és nem építész barátomtól szinte szó szerint ugyanezt a kérdést kaptam, amikor szóba került a Szentháromság téri egykori Diplomata-ház, melyért többedmagammal – végül sikertelen – erőfeszítéseket tettünk.
A Huszonkettesek építészcsoporttal sokan, sokszor és sokféleképpen beszéltünk és írtunk erről, de a távolabb álló szemlélőknek úgy látszik, ez a legfőbb kérdés volt és maradt a középpontban, és úgy tűnik, ez áll több, szakemberek által írt véleménycikk középpontjában.
A kérdés elsősorban úgy értendő: Ez a ház különleges adottságai által a környezete vagy a kortársai fölé volt emelhető? Ez volt a legértékesebb épület azok közül, amelyek mostanában pusztultak el? Ezért próbálom a következőkben ezt külön, célzottan megvilágítani.
 |
| A Szentháromság téri volt Diplomata-ház 2021. decemberében (a szerző felvétele) |
A válasz rövid és legalábbis számunkra egyszerű: Azért, mert ezt fenyegette műemléki területen értelmetlen, barbár pusztítás. Értelmetlen és barbár azáltal, hogy az építtető, és az intézmények, állami szereplők eljárása durván, drasztikusan szembement a hely, a környezet műemléki védettségével, a műemléki védelem legalapvetőbb elveivel és szempontjaival. Azért szerettük volna megvédeni, mert véleményünk szerint ezzel az eljárással az építészeti környezetről, a közterekről való nyilvános párbeszéd alapértékei sérültek súlyosan. Azonban, amint azt később bemutatom, az egyedi eljárás a problémának csak tünete, csupán kiélezetten világított rá arra, hogyan változtak meg – silányultak le – a közelmúltban hazánkban drasztikusan a védett városképre, városrészekre vonatkozó döntések keretei.
Az egyedi műemléki védési folyamat kezdeményezése részünkről egy olyan lépés volt, mely által ezzel az eljárással szemben az értelmes nyilvános párbeszédre kívántunk – a törvény által kifejezetten előírt – utolsó törvényes lehetőséget megteremteni.
A budai Vár és a Várnegyed az ország egyik – hanem a – legbecsesebb történelmi városnegyede, amely az ország szinte minden fontos korszakának nyomait, emlékeit hordozza magában: föld alatti és föld feletti, látható, vagy csak részben megőrződött, átépített vagy még fel sem tárt falait, házait, templomait. Ilyen múltja, helyzete miatt lett a Várnegyed egésze műemléki jelentőségű terület. Mint ilyen fontos közös emlék esetén a legeslegminimum az, hogy a változások kapcsán
– a különböző vélemények megfelelő mederben, nyilvánosan, mindenki számára hozzáférhető módon elhangozzanak
– ezek nyomán mindenki számára ismert, megismerhető szempontok alapján és keretek között kerüljön sor döntéshozatalra
– ez a folyamat mind a kortársak, mind az utókor számára teljesen nyilvános, hozzáférhető, feddhetetlen módon legyen dokumentálva.
Ez az ügy nem a vélemények minőségéről, és nem is egy esetleg félrement döntésről szól. A résztvevők, a hozzászólók lehetnek adott esetben lusták, tudatlanok, az érintettek érdektelenek, és egy döntéshez is férhet kritika.
Az azonban alapvető lenne, hogy egy műemléki jelentőségű terület, műemlékállomány egészére koherens, egységes szakmai szempontrendszer, azonos szakértelem, kompetencia alapján lefolytatott döntéshozatali eljárás vonatkozzon.
Rendeletmódosítások sorával 2020-21 folyamán a törvényhozók lépésről lépésre konkrétan a műemléki jelentőségű területekre vonatkozóan kizárták az ügyekből a helyi, választott települési önkormányzatot, annak főépítészét, illetve végül a tervtanácsok tagjait, így kamarai, testületi küldötteket – mindezek a szereplők az érintett szakmák és a társadalom mérvadó, fontos szeletei, csoportjai felé rendelkeznek felelősséggel, képviselik őket kölcsönös tájékoztatáson alapulva.
Az indoklás minden esetben a döntéshozatal magasabb, specializáltabb szintre emelése volt: önkormányzat helyett a kormányhivatal, tervtanács helyett az örökségvédelmi ügyintéző, örökségvédelmi osztály helyett kiemelt ügyek osztálya – valójában azonban ez szakmaiság és a nyilvánosság szempontjából is egyre és egyre szűkebb és silányabb körbe vezetett.
Így állt elő az a helyzet, hogy az eljáró hatóság kizárólag két szakvéleményre alapozva hozta meg az épületre vonatkozó határozatát 2021. december 30-án (a dátumból ítélve bizonyára szellemileg frissen, és a hivatali szervezet szakértőivel naprakész kapcsolatban):
1. a bontást kérelmező tulajdonos által megbízott, általa fizetett szakember véleményét
2. a miniszter (hivatalának) szakvéleményét – ennek nyilvánosságra hozatalát a minisztérium utóbb megtagadta.
Az utóbbi miniszteri vélemény rövid konklúziója ugyan ismert, azonban a vélemény egészét, így megalapozását és módszereit furcsa módon titkosnak nyilvánították. – Nehezen védhető helyzet: Vajon milyen, a közös örökségre vonatkozó, közérdekű vélemény az, amelyet a nyilvánosság, a közvélemény elől el kell titkolni?
A tulajdonos által felkért szakember feltűnő módon nem tudott sem építészeti, sem egyéb komolyan vehető érvet felhozni az épület ellen: egyedül az épület nyílászáróinak állapotával és a földszint köztér felőli térkapcsolatainak jellegével érvelt – építészeti eszközökkel éppen ezeken lehet legegyszerűbben változtatni, ez azonban fel sem merült benne. A miniszter véleményével az a probléma, hogy míg felelőssége sokkal nagyobb, a módszereit, a vélemény hátterét titkolja. E komoly szakmai fenntartásokon túl nem e szereplők megkérdezésével, bevonásával van elsősorban hiba, hanem azzal, hogy a közérdeket képviselő hatóság más véleményeket nem hallgatott meg, nem vett figyelembe, és ezt a működési rendje lehetővé is tette.
Újra és újra el kell ismételni 2012 óta, hogy az eddigi legjobb megoldás a műemléki – egyedi és területi – értékek védelmére egy olyan intézmény, amely egységes szakmai elvek szerint, magas szakmai felkészültséggel dolgozik kormányoktól függetlenül, szakmai testületeinek működési, döntési eljárásai, kritériumai nyilvánosak és világosak, nagy tudással és tapasztalattal bíró tisztviselői mindenekelőtt a szakmai alapelvek egységes, következetes betartásáért tartoznak felelősséggel, politikai változásoktól függetlenül. Ilyen intézmény működik minden más fontos európai és Európán kívüli országban, és bár semmilyen emberi intézmény nem tökéletes, jobbat még nem találtak ki.
A budai Szentháromság téren 2022 elején elbontott ház sorsa tehát számomra mindenekelőtt annak sajnálatos tanújele, hogy ma a hazai műemléki jelentőségű területekre vonatkozó döntések kereteiben már hiányoznak az egységes, jó minőségű, átlátható intézményes működés adottságai.
