Helyszíni kutatás és topográfia - múltról mesélő régi épületek

Miért érdemes – netán szükséges – kutatni egy-egy régi épületet, annak történetét? – merülhet fel a kérdés az olvasóban, aki különböző korú régi épületek mellett jár el naponta, esetleg egy műemlék épületben lakik vagy dolgozik.

Ha egy épület műemléki védelem alatt áll, de legalábbis elért néhány évtizedes kort, akkor egy valamiben biztosak lehetünk: fennállása során már átalakították kívül vagy belül és ezeket az átalakításokat nem lehet egyszerűen észrevenni vagy akár megsejteni, hiszen a cél mindig egy a régit elfedő új arculat, elrendezés kialakítása volt.

Két meghatározó szempont miatt érdemel kiemelt figyelmet egy-egy műemlék vagy helyi jelentőségű történeti épület átalakításainak története: az egyik szempont az eredeti alkotás, avagy egy-egy értékes átépítési korszak megismerése, melytől a későbbi hozzátételeket meg kell különböztetni, a másik szempont az, hogy az épület történetének összessége, a tárgyi anyagban felépülő történet az épület védendő értékének szerves része. E történet illetve e periódusok feltárása, megismerése révén derülhet csak ki: pontosan mi is az, amit védünk, s mivel a műemlékek, épületek a helyi, nemzeti, egyéni identitás szerves részei, e kutatások révén ezek az identitások nyernek határozottabb és pontosabb formát.

A műemlékek védelme és megőrzése többek között ennek a rejtett történeti értéknek a feltételezése, míg a kutatás, feltárás a védelem és a megőrzés valódi érvényesülése, a rejtett érték felszínre hozatala és ismertté tétele.

Mikor egy közösség kinyilvánítja, hogy bizonyos épületeket, épített együtteseket történeti identitása részének tekint, elsősorban – elsőre megdöbbentő módon – nem akkor érvényesül ezen épületek értéke, ha változatlan formában láthatók és hagyományozódnak az utókorra, hanem akkor, ha egyre mélyebb megismerésük és alkalmanként szükségszerű változtatásuk együtt tud járni és egymásra tud támaszkodni.

A Régi Épületek Kutatóinak Egyesületét az a belátás hívta életre, hogy a hazai műemlékvédelemben napjainkban fokozott figyelmet követelnek a szilárd alapelvek – többek között – a kutatás szerepét illetően. Amíg a műemlékek fenntartására és gondozására a szakmai tevékenységek összességét átfogó és szorosan egyesítő állami intézményrendszer szakosodott, az állami szerepvállalás révén önmagában nem volt kérdéses a műemlékek rangja, s az intézményrendszer hibáival együtt is magától értetődő volt a műemlékvédelem fejlesztése, a szakmai háttér megléte.

Az állami műemlékvédelmi intézményrendszer fokozatos széttagolódása és egyre több tevékenység lemorzsolódása után bekövetkezett gazdasági visszaesés megrázó módon éppen az alapvetően logikus szükségszerűség ellentétével járt a műemlékvédelemben: a lehetőségek szűkülése nem az alapelvek megerősödését, hanem éppen a következetlenséget, a szabályok egyre határozatlanabb és gyengébb érvényesülését hozta magával. A műemlékfogalom, mint eredendően közösségi illetve állami értékítélet, akkor tud érvényesülni, ha az állam, illetve közösség következetesen kiáll mellette. Napjainkban a gazdasági válságjelenségek a műemlékfogalom erózióját indították el. Tere nyílt annak, hogy a műemlékvédelmet és a gazdasági fejlődést – különösen az elmúlt években – egymással szemben állóként tüntessék fel, amely a műemlékvédelem fogalmának alapvető félreértésen alapul és amely szintén az állami szerepvállalás, kiállás visszaszorulására vezethető vissza. Ez látványosan megmutatkozik az új műemléki védések számának visszaesésében, amely nem csak nálunk, hanem más, fejlettebb országokban, így Nagy-Britanniában is feltűnően jelentkezett. A folyamat, az állami szerepvállalás elbizonytalanodása összefügghet egy másik, a műemlékfogalmat érintő inkább pozitív változással, a Faro-i egyezménnyel (Lővei Pál: Európai örökségközösség – a demarkációs vonalról szemlélve. Műemlékvédelem 2010/2

A 199. sz. Európa Tanácsi Keretegyezmény: A kulturális örökség társadalmi értékéről. Faro, 2005. X. 27. – Fejérdy Tamás fordítása. Uo.), mely azon a felismerésen alapul, hogy a műemlék a közösségek révén gyökerezik a jelenben. Az egyezmény a kulturális örökség fogalmát szorosabban a közösséghez kapcsolja, meghatározásában, a hozzá való viszonyulásban elismeri és támogatja a közösség illetve közösségek és egyének akár egymástól eltérő módjait. Hibás azonban a közösségi jogot és igényt összetéveszteni a tulajdonos igényével és a gazdaság rövid távú igényeivel: amíg az állam tapintatosan vagy bizonytalanul visszavonul a kulturális örökség területéről, addig a „közösség” eljár a saját érdekei mentén és az örökséget lefűrészeli talapzatáról, amint az a közelmúltban a Margit-szigeti szobrokkal történt.

A Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete azzal a céllal jött létre 2007-ben, hogy elősegítse a kutatás – elsősorban a konkrét műemlékvédelmi beavatkozásokhoz kapcsolódó helyszíni kutatás – érvényesülését a műemlékvédelemben, fórumot teremtsen a módszerek és eredmények bemutatására. Havonta egy alkalommal egy-egy kutatási beszámolóra és ehhez kapcsolódó beszélgetésre kerül sor a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

A műemlékeken végzett munkák során a kutatásnak jól meghatározható pontokon van fontos feladata, ezek a pontok és az ottani feladatok azonban a fogalomhasználatban jelenleg nincsenek elég egyértelműen megjelölve.

Az első fontos kutatási feladat a védendő műemlékek kiválasztása, értékeik konkrét adatokkal, információkkal való alátámasztása. Ez az adatgyűjtés a műemlék védéséről szóló rendeletben rövid összefoglalásként jelenik meg, azonban mögötte egy teljes védési dokumentáció áll.

A meglevő műemlékek, épített értékek teljességét összegyűjtő és bemutató munka a műemléki topográfia. Ebben a hozzáférhető szakirodalmi és levéltári adatok és az épület meglevő állapotának áttekintése vagy részletesebb bemutatása található. A topográfiák készítése olyan alapkutatás, ami a szakmai munka és az ismeretterjesztés szempontjából is lényeges fontosságú. Magyarországon négy megyéről és Budapestről jelent meg 1953 és 1987 között az akkor műemlékállományt bemutató részletes topográfia, azóta 2010-ben Székesfehérvár topográfiai kötete az egyetlen, a többi megyéről csak műemlékjegyzékek állnak rendelkezésre.

Az egyik legnagyobb feladatkör, amelynek révén a műemlékek kutatása a kutatóintézetek helyett a műemlékvédelem intézményrendszeréhez tartozik, a műemlékeken végzett beavatkozásokhoz kapcsolódó feladatellátás.

Történeti épületre jó terv csak az épület alapos megismerése révén születhet, és csak az alapos megismerés teszi lehetővé a védett értékek fenntartását és a minőségi kivitelezést. Fontos lenne, hogy azokban az esetekben, ahol kellő mélységű kutatás (akár pl. topográfia) nem áll rendelkezésre, ott már az előkészítés kezdetén lehetőség legyen ennek pótlására, majd az előkészítés szakaszában a beavatkozás mélységének, kiterjedtségének megfelelő adatgyűjtésre, helyszíni- és forráskutatásra kerüljön sor. Az építéstörténet elsődleges forrása a helyszíni kutatás, mely az épület dokumentálásán és értelmezésén alapul, szükség szerinti feltárásokkal kiegészülve. A falfestések feltárása az egykori dekorációkról, a falszövet és falcsatlakozások feltárása az építés és átépítések folyamatáról nyújt információt.

A szakmaiság nagy akadálya, hogy a szabályozás nem segíti elő, és a pályázatok szervezésének módja nem is teszi lehetővé – nem hogy nem követeli meg – az épületek megismerésén alapuló tervezést.

Mind műszaki, mind építéstörténeti szempontból lényeges munkafázis az épületek részletes, alakhelyes felmérése, mely a tervezést éppúgy segíti, mint az épületről különböző forrásokból megszerzett ismeretek rajzi összegzését.

Míg a műszaki és térbeli információkat áttekintő módon a felmérés rögzíti, az építészeti elemek, szerkezettípusok és az ezekre vonatkozó háttérinformációk rendszerezett, az épület homlokzataihoz és helyiségeihez sorolt katalógusa az értékleltár.

Az épület megismerése inspirációforrás a tervezés számára, az eredmények dokumentálása közvetlenül segíti az értékek megőrzését és a terv elkészítését, és az engedélyező számára lehetővé teszi a terv értékelését. A minőségi terv az épület megismerésével és értékeivel kölcsönhatásban születik, ezzel szemben a rossz terv és a lelkiismeretlen engedélyezés a megismerés és dokumentálás mellőzésén kell, hogy alapuljon.

A terv készítése során természetesen további tisztázandó kérdések merülhetnek fel, melyre a helyszínen célzott kutatással kereshető válasz.

A kivitelezés során a feltárt szerkezeteken minden esetben az építéstörténetre utaló nyomok sora válik láthatóvá. Ha ezek a nyomok nem dokumentálhatók a felméréseken, fotókon vagy szöveges dokumentációban kivitelezés közbeni megfigyelés során, a megismerés alapvető forrásától esünk el.

Az Egyesület által az elmúlt előadásokon bemutatott példák az aktuális legjelentősebb műemléki felújításokhoz kapcsolódó kutatásokat mutatták be, nem csak szorosan a kutatásra, hanem a felújítás ezzel összefüggő minőségére is koncentrálva: a soproni bencés templom és kolostor, a nyírbátori református templom, az egri érseki palota, a budai víziváros épületein belül előkerült középkori maradványok, a soporonbánfalvai pálos kolostor, a szécsényi városfalak, a sümegi vár és püspöki palota, a székesfehérvári Hiemer-Font-Caraffa-háztömb felújítása során a kutatás szerencsére hangsúlyos szerephez jutott, de a legtöbb esetben egyre komolyabb nehézségekkel szembesülnek a kutatók, elsősorban a pályázati rendszer rossz felépítése miatt. Ezzel párhuzamosan sajnos egyre általánosabb az a helyzet, amikor a kutatás lehetősége fel sem merül egy-egy felújítás kapcsán, és az értékek megismerése és a tervben való érvényesülése az engedélyezés papírmunkájába fulladó hatóság, a saját elképzeléseit követő tervező és tulajdonos szándékára és tudására van utalva.

A műemlék fogalmának a Faro-i egyezmény óta új, fontos dimenziót ad az örökségközösség definíciója. Nem szabad szem elől téveszteni azonban, hogy a közösség helyi szinten egy valamire nem képes: nem tudja mérvadóan hozzátenni a tudományos ismereteket és technikai tudást a kulturális örökség kiválasztásához és fenntartásához. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy fogalmi átalakulások és gazdasági bizonytalanságok idején éppen ennek az ehhez szükséges alapvető szerepvállalásnak kellene megingathatatlanul stabilnak és erősnek maradni.

Megjelent a Múzeum Café 2012/2 számában